Több milliárd forintos beruházásra készül dabasi telephelyén a magyar takarmánypiacon meghatározó szerepet betöltő Vitafort Zrt., amely a hazai állatállomány stagnálása miatt most külföldön lát esélyt erőteljes növekedésre – nyilatkozta az agrarszektor.hu-nak Kulik Zoltán, a társaság vezérigazgatója. Jó stratégiai célnak tartja azt a közelmúltbeli miniszteri bejelentést, amely szerint extrahált szójadarát előállító feldolgozó üzemet kellene építeni Magyarországon. A nemzeti fehérjestratégia részeként nálunk is előtérbe kerülhet az alternatív fehérjeforrások – így például a rovarfehérjék – takarmányozási-állattenyésztési felhasználása, a műhúsgyártás nemzetközi fellendülésének viszont vérhatóan nem lesz érdemi hatása a világ hagyományos hústermelésére.
Agrarszektor.hu: Óriásira nőtt mára Magyarországon annak a veszélye, hogy a vaddisznó-állományban folyamatosan terjedő afrikai sertéspestis (ASP) a sertéstelepeken is megjelenik. Takarmányozási szempontból mit lehet tenni a vírus terjedése ellen?
Kulik Zoltán: Érdekes helyzet, hogy az idén a baromfi- és a tejpiacon viszonylagos nyugalom van, így az állattenyésztési ágazatban régen látott stabilitásról lehetne beszélni, ha nem lenne sertéspestis. Bár a világpiaci változások nyomán a hazai sertésárak drasztikusan, több mint 50 százalékkal nőttek, a sertésállomány továbbra is mélyponton, 2,9 millió darabos szinten stagnál, ezért is rendkívül fontos, hogyan tudjuk kezelni az ASP miatti helyzetet. A takarmánygyártóknak a váladékokkal terjedő vírus megfékezésében nagy a felelősségük, ezért e kérdéssel mi is kiemelten foglalkozunk. Így például harminc napig elkülönítetten tároljuk azokat a felvásárolt szemes terményeket, amelyek olyan területekről származnak, ahol vaddisznókban már kimutatták az ASP-t. Ugyanilyen fontos, hogy a szalmát minimum kilencven napig raktározzuk úgy, hogy ne érintkezhessen fertőzésre alkalmas állatokkal. Emellett külön célfuvarokat alkalmazunk és egyszer használatos raklapokat használunk azokban az országrészekben, amelyekben fertőzött vaddisznókat találtak. A bejövő és kimenő kamionokat fertőtlenítjük, és előírjuk, hogy nem állhatnak meg pihenni, hiszen a járművek szállítás közben is megfertőződhetnek. Hasonlóan szigorú intézkedéseket vezettünk be az állattartó gazdaságokat látogató munkavállalóinknál is, akik a sertéstelepek felkeresése előtt három nappal nem vadászhatnak, illetve naponta csak egy telepet látogathatnak meg. A Vitafort ma 150 nagyüzemi sertésteleppel áll kapcsolatban, és ezeket azzal is igyekszünk megvédeni, hogy az ASP-vel érintett területeken kollégáinknak minden telepen külön ruházatot és csizmát kell használniuk. A megelőző intézkedések betartása közös érdekünk, mert ha egy-egy állományt a vírus miatt ki kellene irtani, azokon a telepeken a mi takarmányértékesítési lehetőségeink is átmenetileg megszűnnének.
A.: Az idei év a gabonatermelésben is extrémnek számít amiatt, hogy a kalászosokat ismét megfertőzték a haszonállatok teljesítményre veszélyes toxintermelő fuzáriumgombák. Mennyire nehezíti ez meg a takarmányozási alapanyag-beszerzést?
K. Z.: Nem mondom, hogy nincs gond, mivel laboratóriumainkban mi is mértünk extrém magasnak számító, 30-50 ezer mikrogramm/kilogrammos (ppb-s) értékeket is. Ilyenekre nyolc-tíz éve nem volt példa, és azt jelzi, hogy átlagos éveknél rosszabb a helyzet, de azért az ágazatban nincs világvége. Úgy tapasztaljuk, hogy a DON-toxinos probléma nem elsősorban a búzát, hanem az árpát érinti, és az országon belül, illetve egy-egy cég adott termőhelyen lévő táblái között is óriásiak a különbségek. Ezért az idén az a legfontosabb, hogy a betakarított gabonatételeket megfelelően elkülönítsék és tárolják a termelők, mert így jobban lehet kezelni a szennyezett árumennyiségeket is, és a gazdálkodók értékesítési mozgástere is nagyobb lesz. Az étkezési minőségű búzánál a DON-toxint érintő határérték 1250 ppb, de a takarmányokra nem vonatkoznak ilyen szigorú paraméterek. Mi ugyanakkor meghatározzuk, hogy az állatok számára mekkora toxintartalom hat depresszíven, és a receptúrákban nem csak aminosavakra vagy vitaminokra optimalizálunk, hanem folyamatosan monitorozzuk a toxinmennyiséget is. Ma a fuzáriumgondok miatt sok sertéstelepen csökkentik az árpatartalmat, és azt cirokkal és más terményekkel próbálják kiváltani. A nagy abrakfogyasztó baromfiágazatban szintén oda kell figyelni, de például a szarvasmarha-termelés sokkal kevésbé veszélyeztetett. Életkort tekintve a fiatal állatoknál és a kocáknál nagyobb, míg például hízómarháknál kisebb a kockázat. A takarmányozásban tehát a fuzáriumos helyzetet lehet kezelni, de pontosan tudni kell, melyik terménytétel milyen minőséget képvisel.
A.: A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a takarmányárak nem változtak jelentősen az év eleje óta. Mire lehet számítani a következő időszakban?
K. Z.: Az idén valóban nincsenek nagy árkilengések. Ez komoly változás az előző évhez képest, amikor szinte két hétre sem lehetett előre látni a takarmányozási inputárakat. Most a piac kiegyensúlyozott, és ez tervezhetőséget ad a termelőknek és a takarmánygyártóknak egyaránt. Egyelőre a későbbiekre nézve sem látunk olyan tényezőket, amelyek az extrém nagy ármozgások felé hatnának. Lehet, hogy a kukoricánál bekövetkezik egy kisebb korrekció, amely a feldolgozási melléktermékeket is érintheti, de majd október-novemberben derül ki, ténylegesen mi történik a piacon.
A.: A Vitafort Csoport ma a hazai takarmánypiac 25 százalékát látja el termékekkel. Hol lát lehetőséget a további növekedésre?
K. Z.: A hazai takarmánypiac ma 3,6 millió tonnát tesz ki, a Vitafort pedig évi mintegy 900 ezer tonna tápegyenértékhez gyárt premixeket és egyéb takarmány-adalékokat. Természetesen minden cégnek más a stratégiája, mi a sajátunkat a tizenkét hektáros dabasi telephelyen lévő hét üzemünkre alapozzuk. Nem elsősorban a termelés mennyiségi növelése törekszünk, így nem a kész tápok gyártására fókuszálunk. Ehelyett minőségi takarmány-összetevők előállításával minél nagyobb hozzáadott értéket szeretnénk teremteni, mert ezzel jobban ki tudjuk aknázni a cégcsoport erősségeit is. A belföldi igények kielégítésén túl mintegy félmillió tonna tápegyenértéket külföldre gyártunk, így például Szaúd-Arábiában több mint 200 millió brojlert takarmányozunk. Fontos külpiacaink között említhetem Vietnamot, Laoszt és Pakisztánt is, ahol a népesség robbanásszerű növekedésére lehet számítani, és ez a következő évtizedekben maga után vonja az állattenyésztési-takarmányozási szükséglet látványos bővülését is.
A.: Ezek szerint a külföldi piacbővülésre nyílhat nagyobb esély?
K. Z.: Igen, mert Magyarországon tulajdonképpen már annak is örülni kell, ha nem csökken tovább az állatállomány. A külpiacokon viszont sokkal nagyobb a mozgástér, és ezt például az is mutatja, hogy a kisvárdai-nyírkércsi Master Good csoport éppen a napokban ad át Vietnamban egy komoly kapacitású broilervágóhidat, amelynek működéséhez a Vitafort szállítja majd a takarmány-alapanyagokat. Nagy tehenészetekben jelen vagyunk Laoszban, a Dnyeszter-menti Köztársaságban, vagy például Moldáviában is, ahová nem csak takarmányt, hanem más vállalkozással közösen magyar üszőket is szállítunk. Kenyában vágóhídi, Kolumbiában akvakultúrás-húsmarhás programban veszünk részt, most pedig Kuba felé is próbálunk nyitni, ahol az ottani parlament nemrég hagyta jóvá, hogy többségi külföldi tulajdonú vállalatokat is lehet létesíteni. Ebből is látszik, hogy a Vitafortnál egyértelműen a fejlődő piacokat részesítjük előnyben. Az ottani lehetőségeket mutatja, hogy ma Magyarországon 360 kilogrammot tesz ki az egy főre vetített éves takarmánygyártás, míg Ázsiában 100 kilogrammot, Afrikában pedig 50-60 kilogrammot. Ezekben a piacokban tehát 3-5-szörös növekedési potenciál rejlik.
A.: Ma a takarmánygyártásban is egyre nagyobb teret kap az automatizált és robotizált termelés. A hatékonyságnövelés érdekében terveznek-e újabb beruházásokat?
K. Z.: A modernizációs kényszer részben a munkaerőgondokra vezethető vissza. A dolgozók megtartása érdekében az elmúlt három évben nekünk is 40-45 százalékkal kellett emelni a munkabéreket, amelyek az egyik legnagyobb költségnövelő tényezővé váltak. A Vitafortnál nincs komoly fluktuáció és a termékminőséggel sincs probléma, de a versenyképesség további javítása érdekében most a dabasi telephelyen jelentős – 12-13 millió eurós, vagyis 3,5-4 milliárd forintnak megfelelő – zöldmezős beruházást tervezünk, amely várhatóan jövőre kezdődhet el és két év múlva fejeződhet be. Célunk, hogy az anyagmozgatást és a gyártást még jobban automatizáljuk és robotizáljuk. Az a víziónk, hogy nyolc-tíz év alatt hét jelenlegi üzemünk csaknem mindegyikét egyetlen helyre csoportosítjuk át. Ennek egyik lépéseként vertikális üzemet hozunk létre csaknem ötven méteres magas épületben, amely a térség legmagasabb létesítménye lesz. Nagyon komoly stratégiai lépésről van szó, amit az is mutat, hogy ma 2000 féle különböző terméket gyártunk, vagyis termelésünk rendkívül összetett.
A.: A precíziós technológia gyorsan terjed a mezőgazdaságban is, ahol már nem csak a növénytermelésben, hanem az állattenyésztési szektorban is szerepet kap. A takarmányozásban hol lehet leginkább jelentősége?
K. Z.: A precíziós gazdálkodás a növénytermelésben valóban elterjedtebb, de szélesebb körű alkalmazása az állattenyésztésben és a takarmányozásban is küszöbön áll. Így például a tehenészetekben beköszönt a robotfejések korszaka, amikor az állatokat robotok fejik meg, majd termelésükhöz igazodóan robotok adagolják ki számukra a megfelelő mennyiségű és minőségű takarmányt. Hasznos innováció a tehenek farkára rögzíthető szerkezet is, amely az ellés megindulása előtt három órával SMS értesítést küld, így addig a gondozóknak nem kell feleslegesen az állatok mellett tartózkodniuk. Ma már létezik olyan új szoftveres program is, amely mobiltelefonos applikációval alkalmas a szarvasmarhák súlyának 5 százalékos pontosságú lemérésére, ezért az állatokat meg lehet kímélni a mérlegelés miatti stressztől. Vannak persze példák más ágazatokban, így a sertéstartásban is, ahol olyan padozatot fejlesztettek ki, amely ellés után elkeríti a malacokat az anyaállatoktól, így jelentősen csökkenti az agyonnyomás miatti elhullást. Látható tehát, hogy a lehetőségek tárháza folyamatosan bővül, ezért is kellenek az agráriumba a fiatalok, akik sokkal nyitottabbak az új technológiák iránt.
A.: A következő években átalakulhat a takarmányozásban felhasználható alapanyagok köre is. Így például egyre többen számolnak a rovarfehérjék alkalmazásával. Magyarországon milyen realitása lehet ennek?
K. Z.: Mi is aktívan részt veszünk a nemzeti fehérjeprogramban, amely számol az alternatív fehérjeforrások felhasználásával is. A Vitafortnál a rovarfehérjékben komolyan hiszünk, és nemrég e témában 1,8 milliárd forintos pályázatot is beadtunk. Magyarországon azonban ma gondot okoz, hogy a rovarfehérjéket a haszonállatok takarmányozásában kísérleti jelleggel sem alkalmazhatjuk, ezért ebben az ügyben külön miniszteri elbírálást kértünk. Arra kaptunk ígéretet, hogy a kísérleti takarmányozás a baromfiféléknél jövőre, a sertéseknél pedig azt követően megkezdődhet. Ázsiában ugyanakkor egészen más a hozzáállás, így például laoszi takarmánykeverőnk a halreceptúrákhoz már most is rovarfehérjék dolgoz fel. Ott tehát a rovarok felhasználása egyáltalán nem utópisztikus törekvés, mint ahogy ezt Európában ma is sokan gondolják.
A.: Az elmúlt években betörtek a takarmányozási piacra a bioüzemanyag-gyártás melléktermékei. is. Magyarországon milyenek a tapasztalatok?
K. Z.: Az elmúlt öt évben sokat léptünk előre, és a bioüzemanyag ipar melléktermékei nálunk is elterjedtek a takarmányozásban. Sokan már nem is szeretik a melléktermék kifejezést, hanem társtermékekről beszélnek. E téren a Vitafort a legnagyobb felhasználó partnere a szabadegyházi Hungrana Keményítő és Izocukorgyártó Kft.-nek., de más gabonafeldolgozók is állítanak elő ilyen alapanyagokat. Ne felejtsük el, hogy GMO-mentes hazai termékekről van szó, amelyek előnyeit jól ki lehet használni a hazai állattenyésztésben.
A.: A takarmányozási alapanyag-felhasználással kapcsolatban továbbra is gond, hogy évente több százezer tonna GMO-s szója érkezik az országba. Az Ön által is említett nemzeti fehérjeprogram is tartalmazza, hogy ennek mennyiségét csökkenteni kellene. Milyen célt tart megvalósíthatónak?
K. Z.: Évente 600 ezer tonna szóját importálunk, amelynek 90 százaléka GMO-s. Ha ezt ki tudnánk váltani, a teljes állattenyésztési termékstruktúránk GMO-mentes lehetne. A nemzeti fehérjeprogram többek között arra összpontosít, milyen alternatív forrásokat lehetne felhasználni, és ezzel kapcsolatban egyes etetési kísérletek – például a sertéseknél – már be is fejeződtek. Emellett persze bizonyos mértékben növelni lehet a hazai GMO-mentes szójatermelést is. Úgy látom, hogy termelésnöveléssel és receptúraoptimalizálással az import egyharmada minden további nélkül kiváltható, és további 10-15 százalékos csökkentést eredményezhet a részben elfelejtett, hagyományos alternatív megoldások – a csillagfürt, a borsó vagy a bab – hatékonyabb felhasználása is. Az importigényt az új alternatív források – például a már említett rovarfehérjék – is mérsékelhetik, de évente 200-250 ezer tonnás szójabehozatalra így is szükség lehet. Tény, hogy tonnánként 40-70 dolláros felárat kellene fizetni, ha e mennyiséget GMO-mentes termelésből akarnánk beszerezni.
A:. Sokan éppen azt hozzák fel a GMO-s szója kiváltása ellen, hogy ez végső soron az állattenyésztési termékek jelentős drágulásához vezetne. Ágazati szinten milyen többletköltségekkel kellene számolni?
K. Z.: Ma a hazai takarmánypiac éves összértéke 280 milliárd forint körül mozog, amelyet a GMO-s szója kiváltása számításaink szerint 9-10 milliárd forinttal növelne. Ez nem tekinthető hatalmas többletnek, és mindössze 3-4 százalékkal emelné a takarmányárakat. Az állattenyésztők költségei tehát nem nőnének drasztikusan, így a GMO-s import felszámolása nem váltanak ki jelentős élelmiszerdrágulást. A tejnél például egy forintos árnövelést tenne szükségessé a 100 forint körüli mostani kilónkénti átvételi árakhoz képest, miközben a GMO-mentes státus a teljes állattenyésztési ágazat szintjén komoly értékesítési előnyt jelentene. Ezért is fájó, hogy itteni takarmányozási felhasználás helyett külföldön értékesítjük a mai hazai GMO-mentes szójatermés 60-70 százalékát is, ezzel is növelve az importigényeket. A mostani piaci helyzetben ráadásul az is gond, hogy az áfacsalók jórészt importszójával üzletelnek. A fehérjeprogram megvalósítása tehát hozzájárulna a belpiac fehérítéséhez is.
A.: Nagy István agrárminiszter a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy stratégiai okokból szójafeldolgozó üzemet kellene létesíteni Magyarországon. Takarmányozási szempontból milyen jelentősége lenne ennek?
K. Z.: A szójafeldolgozás kapcsán extrudálásról és extrahálásról beszélhetünk. Szójaextrudereket 20-100 millió forintos beruházással lehet létesíteni, és ilyenek Magyarországon ma is működnek. Ezekben a szójababot úgy tárják fel, hogy olajtartalma megmarad. Az extrudált szója energetikai szempontból jól felhasználható például fiatal állatok takarmányozására, de a fehérjeprobléma megoldására kevésbé alkalmas. A miniszteri bejelentésben szereplő feldolgozó ugyanakkor extrahált szójadarát állítana elő, és megépítése sokmilliárdos beruházást igényelne. Az extrahált szójára a kis olaj- és a magas – 47 százalékos – fehérjetartalom jellemző, ezért nem véletlen, hogy a 600 ezer tonnás éves magyar szójabehozatal zömét ez teszi ki a hazai fehérjehiány mérséklése érdekében. Az importfüggőség csökkentéséhez jó lépésnek tartanánk, ha nálunk ilyen extraháló üzem épülne, és a Magyarországon termett szóját – például a már említett exportálás helyett – itt dolgoznánk fel. Ehhez azonban szükség lenne arra is, hogy a 60-70 ezer hektáros eddigi szójaterületet legalább 120-130 ezer hektárra lehessen növelni, mert ezzel a 150-160 ezer tonnás jelenlegi éves összes szójatermés is 200-300 ezer tonnára bővülhetne. Ennek persze megvannak a kockázatai, mivel nem számítunk tipikus szójatermelő országnak, de a kormány öntözésfejlesztési elképzelései és támogatásai javíthatják a termelési feltételeket.
A.: Fehérjehiánnyal nem csak Magyarország küzd, hanem ez általános probléma az egész Európai Unióban. E helyzetben mennyire tartja luxusnak, hogy állati eredetű fehérjéket nem lehet felhasználni takarmányozási célokra?
K. Z.: Egyértelmű pazarlásról van szó. Húsz éve vezetem a céget, és jól emlékszem arra, hogy a hús- vagy a halliszteket korábban milyen költséghatékonyan lehetett beépíteni a takarmányozási receptúrákba. Ma viszont nem csak az a gond, hogy ezeket nem tudjuk felhasználni, hanem az is, hogy gondoskodni kell a semlegesítésükről is. Más a helyzet például Ázsiában, ahol az állati eredetű fehérjéket is szívesen alkalmazzák. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal komolyan dolgozunk azon, hogy ott – például Vietnamban – egyre több hazai húslisztet adhassunk el.
A.: Sokan a fehérjeprobléma, illetve a növekvő világélelmezési gondok megoldását a műhústermelés beindításában látják. Mekkora konkurenciát jelenthet ez az állattenyésztésnek?
K. Z.: A Vitafortnál csaknem ezer fő részvételével minden májusban tartunk egy szakmai napot, ahol az idén az én előadásomnak éppen a műhúskérdés volt a vezérmotívuma. Úgy látom, hogy a műhúsok előállítása egyesek számára jelenthet üzleti lehetőséget, de e téma ma meglehetősen „fel van fújva”. Az első műhús-termelő céget az Egyesült Állomokban rögtön tőzsdére vitték, és brutális profitot ért el, de azért azt is látni kell, hogy a kezdeti előállítási költségek 150-200 ezer dollárra rúgtak, és a fogyasztásnak az ár mellett egyéb korlátai is lehetnek. Egyelőre sokak számára az sem világos, mi az, ami hússzerű, de semmi köze a húsokhoz, illetve milyenek azok a termékek, amelyeket valódi állati sejtekből laboratóriumi körülmények között „termelnek”. Lesznek természetesen, akik ezután a műhúsokat választják, de például aki szereti a jó steaket, sohasem fogyaszt majd művi termékeket. A műhúsoknak tehát lehet piacuk, de megítélésem szerint előállításuk érdemben sem a világban, sem pedig Magyarországon nem befolyásolja majd a hagyományos hústermelést.
Forrás: agrarszektor.hu
