Megtartotta első őszi ülését hétfőn Békéscsabán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságán a Békés Megyei Betakarítási Koordinációs Bizottság. Tóth János, a megyei kormányhivatal agrárügyi főosztályvezetője elmondta, már hétezer felett van az aszálykár-bejelentések száma, ez országosan is kiemelkedő.
Az eddig beérkezett bejelentések 82 százalékát már feldolgozták, a határozatok kiküldése folyamatos. Megerősített létszámmal dolgoznak, hiszen rekordszámú bejelentés futott be.
Burda Béla, a kormányhivatal földhivatali főosztálya részéről hangsúlyozta, hogy elkezdődött a parlagfűvel fertőzött területek ellenőrzése, 196 hektárnál tartanak. A lehulló csapadék augusztustól beindította a gyomnövény növekedését, már a tarlókon is megjelent, de ezekre a területekre is odafigyelnek a gazdálkodók.
Augusztusban volt légi felderítés is, ilyenre a későbbiekben is sor kerülhet. A határszemle október 15-éig zajlik, érkeznek lakossági bejelentések is, felszólításra eleget tesznek a mentesítésnek az érintettek.
Barabás Béla, a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség titkára kiemelte, a napraforgónál az átlagos olajtartalom 36–38 százalék, a magasabb termésátlagnál 44–46 százalék a jellemző. Az átlaghozam 1,2 tonna/hektár. A növény felét aratták le eddig. A kukorica összes területének mintegy 60 százalékáról nem takarítanak be termést a rendkívüli aszály miatt. A növényt lesilózták, betárcsázták. A megmaradt tengeriből eddig mintegy ötszázalékos területen arattak, az átlagtermés 1,2 tonna/hektár.
Barabás Béla hozzátette, hogy az öntözött vagy öntözőcsatorna melletti kukoricatáblák esetében – ez mintegy háromezer hektár Békésben – nyolctonnás termésátlag is várható.
A burgonya felét takarították be eddig, nagyjából 15 tonna/hektár termésátlaggal. Az őszi káposztarepce vetése hatezer hektárnál tart, ez a vetési szándék 80 százaléka.
Valószínűleg megnő majd a búza, a tritikálé és a rozs vetésterülete. A mezőgazdasági szövetség titkára szólt arról is, hogy a magágy-előkészítés jelenleg tíz százalékon áll.
Brlázs Róbert, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Békés megyei területi felelőse elmondta, hogy problémát okozhat a növényvédő szerek beszerzése. Mindenki most próbál bevásárolni, mivel a cégek azt jelzik, hogy hiány lehet a különböző szerekből.
Forrás: BEOL