Menü Bezárás

Az esemény, mely ismét megmutatta, milyen értékes kincseket rejt Békés vármegye

A vármegyei összetartozás és újrakezdés ünnepe, hármas jelszava a hagyomány, érték, közösség. Kilenc évvel ezelőtt, 2016-ban indult útjára a Vármegyenap Békés vármegyében, ahol az emberek azokkal a kincsekkel ismerkedhetnek meg, melyet a települések rejtenek. Szeptember 7-én összesen 116 kézműves kiállító érkezett Békéscsabára, a Szent István térre, hogy megmutassák milyen sokszínű értékekkel rendelkezik a vármegye.

Hónapokig tartó munka, szervezés előzte meg szeptember 7-ét, hogy a Szent István tér a Vármegyenaphoz méltó élettel teljen meg. A kilenc év alatt az esemény folyamatosan bővült, egyre több és több érték jelent meg a palettán, míg nem az eredeti helyszínt is kinőtték, így a tér mellett az Andrássy úton sorakoztak a kiállítók sátrai. A IX. Vármegyenap így ehhez méltón indított: a Csaba Centertől egészen a Szent István térig tartó zenés felvonulás jelezte a kezdést, melyet a Békéscsabai Mazsorett Táncegyüttes és a Tótkomlósi Fúvószenekar biztosított.

– Hagyomány, érték, közösség. Ez a hármas jelszó, mellyel elindítottuk 2016-ban a Vármegyenapot, mely az összetartozás és újrakezdés ünnepe. A cél, hogy a települések, civil szervezetek, nemzetiségek fel tudják mutatni értékeiket. Tanuljanak és megismerjék egymást, hiszen Békés vármegye rendkívül sokszínű. Különböző kultúrák, nemzetiségek élnek itt, amely hihetetlen gazdagságot ad. Azért, hogy ezt az itt élők is felismerjék és megismerjék létrejött ez a rendezvény, melynek mi csak keretet adunk, de a kiállítók töltik meg igazi élettel – fogalmazott a megnyitón Zalai Mihály, a vármegyei közgyűlés elnöke.

Az esemény fővédnökeként ezután Závogyán Magdola, kultúráért felelős államtitkár vette át a szót. Hangsúlyozta, a kultúra már születésünktől kezdve körülvesz minket. Benne van az első dúdolt dalban, az első ételben és ahogy kinyílik számunkra a világ csak rajtunk áll, hogy felnőttként is megéljük-e ezeket. – Hiszen hiába minden kincs, ha az örökösök nem veszik észre, mi fekszik a lábuk előtt – tette hozzá.

– A békési emberek újrakezdésből igazi bajnokok. Az elmúlt ezer évben többször is elnéptelenedett a vármegye, de a kietlen tájból mindig új és virágzó települések jöttek létre. Ezzel együtt pedig értékek, hagyományok, kultúrák. A mi településeink a múlt, a jelen és a jövő városai. Együtt dobban a szívünk, így a fejlődési lehetőségeket is ki tudjuk aknázni – fogalmazott a megnyitón dr. Takács Árpád főispán.

A színpadon ezután a nemztiségek műsora következett, míg a téren Békés vármegye legnagyobb kézműves vására és kistermelői piaca várta az érdeklődőket. A sátrak között pedig több orosházi standjával találkozhattunk, köztük az egész települést képviselő, Orosházi Értéktárat bemutató kiállítással is.

– Nagyszerű érzés itt lenni ennyi ember és kiállító között. Mi is arra készültünk, hogy az Orosházi Értéktárral bemutatkozzunk, hiszen rengeteg értéket rejt a város. Nap eleje van, de már fogy a házi szappan mintánk, és hamarosan egy kis kóstolót is kiteszünk Rózsika néni szilvás süteményéből. Amellett, hogy itt lehetünk pedig jó látni, hogy a rendezvény hogyan bővül. Egyre több kinccsel találkozhatnak itt az emberek – mondta Józó Tamásné, a Nagy Gyula Területi Múzeum igazgatója.

Valóban, a kiállítók száma szinte minden évben növekedett. Míg tavaly 85 kiállítót vártak az eseményre, addig idén már 116 kézműves és kistermelő mutatkozott be. Díszvendégként Kovászna és Hargita megyéből is érkeztek.

– Mi kilencedik alkalommal vagyunk itt, tehát már az első alkalommal is eljöttünk. Láthattuk, hogyan fejlődik ez az rendezvény, hogyan növi ki magát, éppen ezért a tizedik alkalmat is szeretnénk megélni – mondta Asztalosné Szilágyi Julianna. – Nagy jövője van most a kézműves termékeknek. Az ilyen eseményeket pedig szeretik a kiállítók az érdeklődők is, hiszen sokkal közvetlenebb. Az emberek régi ismerősökkel találkozhatnak, nyugodtan beszélgethetnek a kiállítókkal is – tette hozzá.

Ahogy a kézműves sátrak is sokszínűek, úgy a programokkal is igyekeztek ezt hangsúlyozni. A színpadon néptáncegyüttesek, színdarabok, mesék, cirkuszi produkciók, bábelőadások váltották egymást. Valamint, a hagyományokhoz hűen a Békés Vármegyei értéktár idén is oklevelet adott át, mellyel igazolják a különböző települések értékgyűjtő munkáját. Orosháza ebben az évben két elismeréssel bővült: az őshonos gyümölcsfák, díszfák, dísznövények és madarak a Tündérkertben, valamint a falióra gyűjtemény érdemelte ki az oklevelet.

Fotók: Nagy Kristóf

Forrás: Oroscafe